VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


BOZAY Attila, Bozalyi
( Balatonfűzfő, 1939. augusztus 10. - Gönc, 1999. szeptember 14. )

zeneszerző

1962-ben a Budapesti Zeneművészeti Akadémián, Farkas Ferenc tanítványaként szerzett oklevelet. Először a Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított, 1963 és 1966 között a Magyar Rádió zenei szerkesztője. 1967-ben UNESCO ösztöndíjjal Párizsban tanult. 1979-ig szabadfoglalkozású zeneszerző, majd a Budapesti Zeneakadémia tanára, 1990–1993-ban a Nemzeti Filharmónia igazgatója is. Művei számos nemzetközi fesztivál és hangverseny műsorán szólaltak meg. Saját kompozícióinak előadásán citera- és csőrfuvola-játékosként gyakran maga is részt vett. Művei önálló és társas hanglemezeken is megjelentek. A kilencvenes évek elején elnöke volt a Magyar Zeneszerzők Egyesületének és alelnöke a Magyar Zenei Kamarának, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. 1968-ban és 1979-ben Erkel-díjat, 1984-ben Érdemes Művész címet, 1988-ban Bartók–Pásztory-díjat, 1990-ben Kossuth-díjat, 1992-ben Magyar Művészetért Díjat kapott.
  I.: J. GYŐRI László: Apropó 40 év… Interjú ~val, a Nemzeti Filharmónia igazgatójával. = Mzs., 1990. – PETROVICS Emil: ~. = Mzs., 1999. – RÚL III.; XIX. köt. – ÚMÉL I. köt.